Bejelentették, ki lesz az új osztrák kancellár
Brigitte Bierlein 2018 óta az osztrák alkotmánybíróság elnöke, e tisztséget is ő töltötte be először nőként az országban.
Brigitte Bierlein 2018 óta az osztrák alkotmánybíróság elnöke, e tisztséget is ő töltötte be először nőként az országban.
Egy német egyesület feltételezhetően ekkora összeget – több mint 195 millió forintot – fizetett az osztrák szabadságpárti alkancellár és Johann Gudenus frakcióvezető lemondásához, majd az Osztrák Néppárt és az FPÖ kormánykoalíciójának felbomlásához vezető Ibiza-videóért.
Strache tett feljelentést, az ügyészség azt elmondta, hogy nyomoz, azt nem, hogy kik ellen, és mi a vád.
A párt ideiglenes vezetője szerint így lesz.
A német hetilap címlapsztorija "a jobboldali populisták igazi arcát" mutatja be.
A megbukott osztrák alkancellár feljelentést tesz az ügyészségen az ibizai videó készítői ellen.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett, így nem ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pénteken.
Az azóta lemondott osztrák kormány belügyminisztere az ibizai videó nyilvánosságra kerülése után még hozott egy a közmunkát végző menedékkérők fizetését csökkentő rendeletet, ezt, az összes többi a videó megjelenése óta hozott rendelettel együtt érvénytelenítette az ideiglenes kormány.
Egy bécsi ügyvéd mutatta be az FPÖ frakcióvezetőjének a magát orosz oligarcha-rokonnak kiadó nőt, majd végül ők hívták el az azóta lemondott alkancellárt Ibizára, ahol az őt megbuktató videó készült.
A Vengaboys 1999-es slágere, a Going to Ibiza ugrott a legtöbbször letöltött dalok listájának élére az osztrák iTuneson.
Az átmeneti kormány megbízatás a köztársasági elnök szerint a szeptemberre tervezett előrehozott választásokig szól.
Gulyás elmondta, miért kizárt, hogy olyan felvétel készüljön magyar kormánytagról, mint Strachéról Ibizán.
Az orbánizmus Európában nem reménysugár, hanem szégyenbélyeg. A lázadás éve nem jön el idén se.
Orbán Viktor kedélyesen elvicceli a Strache-botrányt, a médiája pedig addig lúgozza a sztorit, hogy a volt osztrák alkancellár a végén már nem áruló, hanem áldozat lesz. Heinz-Christian Strache pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is ezzel játszik, miközben próbálja személyes baklövésként beállítani a történteket, csak kérdés, milyen sikerrel. A nyugat-európai társadalmak számára a Strache-botránnyal lett igazán világos, milyen logikai modell szerint működnek a szélsőjobboldali pártok – mondja hvg.hu-nak Bíró-Nagy András elemző.
Az osztrák elnök szakértő miniszterjelöltek megnevezését várja Kurztól.
A szoros határidő és egy speciális választási szabály miatt a bukott alkancellár EP-mandátumhoz juthat, az már más kérdés, hogy átvenné-e.